Suzuki Liana kontra E85

     Napjaink üzemanyag árai a csillagos eget is elérték, de néhány szakértő szerint nincs még megállás ezen a lejtőn. Persze ez nem volna baj, de ettől még igen sokat járunk autóval, részint mert a munkánk megköveteli, másrészt pedig kicsit elkényelmesedtünk, megszoktuk, hogy van autónk. Ha el is tekintünk a indokoktól szinte mindannyian félve, és bosszankodva várjuk a szerdát, hogy megláthassuk; mennyivel ment megint feljebb a benzin ára, és mennyivel nőtt az az összeg, amit rólunk, autósokról akarnak még legombolni.
     Szemfüles, vagy jobban tájékozott márkatársak néhány helyen egy eddig kevéssé ismert, E85 névre hallgató üzemanyagot fedezhettek fel, amelynek ára nagyjából literenként 100 forinttal kevesebb az aktuális benzin áránál, és bizony egyre több autót lehet ezeknél a kutaknál látni, amit ezt az üzemanyagot tankolják. Ez a Bioetanol.
Nézzük az alap információkat erről!


     - A Bioetanolt növényi alapanyagokból állítják elő, és lényegében erjesztett, tiszta, víztelen alkohol (bioetanol), némi normál benzinnel keverve. Ez az üzemanyag egy kis átalakítás után használható az eredetileg benzines motorokkal is. Az E85 jelzés a szokásostól eltérően itt nem oktánszámot jelöl, hanem a bioetanol keverési arányát az üzemanyagban. 85% etanol mellé 15% normál 95-ös benzint kevernek, így lehet a magyarországi és általában az európai kutakon tankolni.

     - Az etanol tisztább és hatékonyabb égést produkál, mint a foszilis üzemanyagok, ezért azoknál jóval környezetkímélőbb, és a motor működési hatásfokát is nagyban növeli a használata. Fűtőértéke ugyan a benzinétől kevesebb, éppen ezért egységnyi energia kinyeréséhez több etanol kell, mint benzin. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a keverékképzésnél több etanolt kell befecskendezni a motorba, mint benzint. Ezért is szükséges az átalakító elektronika használata, mivel a gyári motorvezérlő általában nem képes lekezelni a többletüzemanyag kérdéskörét. Ez a Suzuki Lianára is igaz. A benzin-etanol bizonyos keverékét még képes lekezelni a gyári motorvezérlő, de egy bizonyos keverési arányt túllépve szinte teljes bizonyossággal ki fog gyulladni a motor-diagnosztika hibajelző lámpája a műszerfalon jelezve, hogy a motor optimális üzemállapota már nem tartható fent.

     - Ahhoz, hogy az autónk (akár tisztán is) etanolt tankolhasson a nélkül, hogy az bármiféle problémát okozna, egy korrekciós elektronika beszerelése a megoldás, amely úgy módosítja az autó üzemét, hogy az megtartja eredeti dinamikáját (sőt!), és az autó saját motorvezérló computerével úgy működik együtt, hogy az minden esetben képes legyen tartani az optimális üzem feltételeit.



     Nagyjából a fent leírt információkkal rendelkeztem, (talán annyival sem) amikor úgy döntöttem, komolyabban kezdek foglalkozni a témával. "Gugli a barátom!" felkiáltással vetettem bele magam az internet rejtett, és nem annyira rejtett zugaiba, elolvasva minden ezzel kapcsolatos információt. Igy aztán lassan körvonalazódni is kezdett számomra a magyarországi bioetanol helyzet. Kiderült, hogy szépen terjed a dolog, és kis hazánkban akár háromféle elektronikából is választhatok az autómba. No lám; a bőség zavara. Mert ugye, akkor melyik is legyen?
     Jó magyar módra megnéztem először az árakat, amelyek között azért akadt különbség, de nem számottevő. "Kicsit drága... " - gondoltam, de aztán számoltam egyet. Van ugye a Liana, és benne egy 50 literes üzemanyag tank. (Milyen nagy is ez, amikor tele kell tankolni...) Ha ezt benzinnel töltöm tele, (napi áron 338 Ft/l) akkor bizony 16.900 Ft-ot fogok (már-már sírva) a kúton otthagyni. Ha etanolt tudok tankolni (100%-ban), akkor (szintén napi áron 229 Ft/l) csak 11.450 Ft-ba fog mindez kerülni nekem. Ez pontosan 5450 forint spórolás minden tele tank esetén.
     Hmmm... Ez tetszik!
     Természetesen nem feledkeztem meg arról, hogy etanolból bizony több kell a motornak, így ez az összeg csak elméleti nyereség, a gyakoratban ez nem lesz ilyen nagy mértékű. Ahhoz, hogy megtudjam, mi éri meg, és mi nem; újabb számítás következett!

     Vegyük alapul a Liana fogyasztását benzinből, ez kb. 6.6l/100km (nálam). E szerint 100 kilométer megtétele nekem benzinből (6.6l * 338 Ft) 2230 forintomba kerül. Ezért az összegért (2230/229) 9.73 liter etanolt tudok tankolni, és ha az autó ezt mind elfogyasztja 100 kilométeren, akkor ugyanott vagyok, mint eddig. Ha ez így lenne, az autó fogyasztásának 47,5%-al kellene megnövekednie. Tehát, ha ez alatt a százalék alatt marad a fogyasztás megnövekedése, akkor megéri az átalakítás, és ha lassabban is, de folyamatosan térül meg az átalakítás ára.

     Mivel ekkora fogyasztás növekedést egyetlen ezzel a témakörrel foglalkozó oldalon sem olvastam (csak kisebbet), így bátorságot vettem magamon, és "Kockázat nélkül nincs rizikó!" - felkiáltással eldöntöttem, legyen meg az átalakítás. Na, de melyik?
     A piacon kapható elektronikák közül csak egy rendelkezett ECO üzemmóddal, amely bizonyos feltételek mellett az általánosan számolható többletfogyasztás mértékét még csökkenteni is képes, ez pedig az E85Power átalakító. Ezen felül a hidegindítási problémák automatikus kezelése, valamint az elektronika bármilyen benzin/etanol keverékre való önálló ráállása, és az, hogy akár itthon, laptoppal formálhatom igényeimre az elektronika működését eldöntötte; az E85Power elektronikát fogom beszereltetni!



     A döntést tett követte, és némi telefonos egyeztetés után már le is volt foglalva az átalakítás dátuma. Kicsit várnom kellett ugyan, mivel volt előttem néhány autó várólistán, (lám-lám, mások is ide járnak!) de ez nem volt több kb. másfél hétnél. Ez alatt az idő alatt kollégáimnak elújságoltam, hogy meglesz az átalakítás, (közűlük sokan átalakító nélkül, keverve használják már az etanolt), és mondhatom; mindenkit érdekeltek a részletek. Amennyire tudtam, elmondtam az ezzel kapcsolatos ismereteimet, így a várakozási idő végére már nem csak én voltam nagyon kíváncsi, hanem ők is.

     Amikor eljött az idő, próbáltam pontosan érkezni, de elnavigáltam magam, és egy kicsit más helyre sikerült jutnom, de az elektrónikát beépítő szakember telefonban készségesen útbaiazított. Odaértem! Amíg a szaki az autó villamos bekötését tanulmányozta, kaptam egy kávét, hogy én se unatkozzak. A villamos bekötésirajz (amit vittem!) számomra árengedményt jelentett, mivel nem kellett beépítéskor a különböző szálakat kikeresgetnie, hanem a rajz alapján, sokkal egyszerűbben történhetett a bekötés.

     A Lianában a kesztyűtartó mögött található a motorvezérlő computer, egész pontosan a jobboldali falon. Maga az elektronika is ide lett beszerelve, gondolom célszerűségi okokból, hiszen itt minden szükséges szál a rendelkezésre áll, és relatíve könnyen hozzáférhető.

     Nagyjából két óra alatt került be az átalakító beállítással együtt az autóba, a szerelő szépen, igényesen alakította ki a kötéseket, minden forrasztva/zsugorcsövezve lett csatlakoztatva, az esetleges kontakthibák elkerülése végett. Mint villamos szakember, ezeket én is kiemelten fontosnak érzem. Meg aztán az összesodrós, szigetelőszalagos megoldásnál azért ez komolyabb dolog.

     A fotón is látható (hogy kicsit koszos az autóm), az átalakító könnyen hozzáférhető marad (nem a szönyegen, de könnyen elővehető, van neki egy ügyes kis rejtekhely), és az USB-kábel szintén. A beépítés után lett is ennek szerepe, hiszen az autóhoz tartozó paraméterek beállítása ezek után már laptopról történt. Mivel nem vagyok szakmabeli, csak nagyjából tudom, hogy itt milyen paraméterek lettek rögzítve, a gázpedál véghelyzetei és a motor hőfoka biztosan, a többit nem tudom.

     A beállítás végeztével megkaptam a garancia papírokat, és egy érdi benzinkút címét a GPS-embe, ahol az átlagárnál is olcsóban lehet etanolt tankolni. Mivel nem volt messze, ezért meg is kerestem, és 213 Ft/liter áron (ekkor volt Tatabányán 235 Ft/liter) tankoltam majdnem tele az autót. Megjegyzem; azóta sajnos ők is árat emeltek, de azért az átlagár alatt maradtak 10 forinttal. Hazafelé semmi gond sem volt, az autó érezhető lendületet kapott, én pedig örültem, hogy minden jól alakult.

     Sajnos másnap kiderült, hogy egy paraméter beállítása véletlenül kimaradt, (és ezt észre is vette a motorvezérlő --- hibalámpa) de már nem a beszerelőhöz kellett visszamennem, hanem az elektronika fejlesztőmérnőkéhez, aki azonnal a rendelkezésemre állt, és rövid idő alatt korrigálta a megfelelő paramétert. Ehhez egy laptopnál több nem is igen kellett. Mint kiderült, a Liana és hasonló Suzuki autók VVT motorvezérlése miatt vált szükséges ez a módosítás.

     Az autóval azóta semmiféle hiba sem volt, a hidegindítások rendben mentek, nincs hibajelzés, és az autó egyrészt rugalmasabb, másrészt pedig csendesebb lett, és sokkal simábban vezethető.



     Nézzük a végeredményt!

     Túl azon, hogy az autó vezetési élménye mennyit javult, a valóban mérvadó eredményt a pénztárcának kell megmutatnia. Ehhez első lépésben mérnem kellett egy fogyasztást!

     41.38 liter tiszta etanol tankolása után már csak annyi dolgom maradt, hogy mindezt kijárjam az autóból. Úgy alakult, hogy ehhez épp eleget kellett is menjek. Egy teljes pesti út, (autópálya, préri, városi araszolgató), valamint egy székesfehérvári út is, amit hasonló összetevőkkel számolhatok. A maradékot pedig eljártam itt, helyben. Sajnos ez egy kicsit rontott az átlagon, mivel rövidebb városi szakaszok, és gyakoribb indítások jellemezték. Ennek ellenére úgy gondolom, ez abszolút a VEGYES üzemnek megfelelő kombináció.

     Nos, ez az etanol mennyiség a fenti vezetési helyzetekben 508 kilométerre volt elég.

     Az átlagfogyasztás e szerint 8.14 liter/100km-ben alakult. A túlfogyasztás mértéke százalékban kifejezve: 23%, ami bőségesen alatta marad annak a 42.5%-os határértéknek, ami ahhoz kell, hogy megérje az átalakítás. Tehát megérte!

     Nézzük számokkal! (Benzin ma: 338 Ft/l, Etanol ma: 229 Ft/l))

     - 100 km, benzinnel 2230 forintba kerül,
     - 100 km, etanollal 1866 forintba kerül, azaz 100 kilométerenként 364 forint megmarad. (-17% kiadás)

     - 10.000 forintból (29.58 liter benzin) 448 kilométerre jutok,
     - 10.000 forintból (43.66 liter etanol) 535 kilométerre jutok. Azaz 87 kilométerrel messzebb. (+19.4% távolság)

     - 1 liter benzin 15.15 kilométerre elegendő, ez 338 forint,
     - Etanolból ehhez kell 1.23 liter, ami árban: 1.23 * 229 forint, azaz 281 forint.
Ez normál benzines üzemmel számolva olyan, mintha 281 forintos benzinnel járnék, ami literenként 57 forint megtakarítást jelent. (-17% kiadás) Tele tankra kivetítve (50 liter * 57 forint) ez 2850 forint megtakarítást jelent.

     - Ha kiindulok abból, hogy egy átlagos év alatt kb. 15.000 kilométert megy az ember, a jelenlegi árakkal számolva, nagyjából háromnegyed év alatt megtérül az elektronika ára. Ha az ember többet megy egy év alatt, hamarabb. Ha a benzin ára még feljebb megy, (már pedig ez van prognosztizálva), akkor az megint csak a megtérülés irányába dolgozik.



     Én a magam részéről maximálisan meg lettem győzve, véleményem szerint jó döntés volt, hogy az átalakítót beszereltettem, nem bántam meg. Kiemelten elégedett vagyok a szereléssel kapcsolatos személyek munkájával, és hozzáállásával, s mindazoknak, akik a közeli, vagy távoli jövőben tervezik az átalakító beszerelését; javaslom az E85Power elektronikát, és a mögötte álló csapatot.

Részletesebb információk a Bioetanolról, az átalakítóról, és az átalakítás menetéről az átalakító weboldalán találhatóak: E85Power


(2010.10.21) Brandyman



Br@ndySoft